| "Függtem, tudom, a szélfútta faágon, kilenc éjen át, dárdával átverve, Odinnak áldozva, áldozva magam magamnak, oadefnn a fán, gyökere hol támad, titok mindeneknek. Kenyérrel nem kínáltak, ivókürtből inni, fürkéztem mélységeket, megleltem rúnáim, rikoltva mind felszedtem, földre visszazuhantam." Újságunk szellemisége,ár csak címe miatt is,megkívánja, hogy a magyar rovásírással párhuzamosan a mind küllemben,mint pedig az eredetébenl is aznos rúna jelekkel. Mivel pán-árja eszmerendszerünk rengeteget merített az északi mitológiából,melynek szerves részét részét képzik a rúnák, így elengedhetetlen dolgok számunkra ezen titokzatos jelrendszer eredetének,jelentéseinek illetve használatának ismerete.Cikksorozatunk első részeében az eredetükről olvashattok. A Hávomál című észeki költemény nagyon értékes részeket tartalmaz mindazok számára,akik a rúnák titkait próbálják megfejteni.Különösen figyelemreméltó a Rúnatál-ként ismert részlet, mely arról szól,hogy Odin feláldozza magát az Yggdraszil-en, a világfán,mert csak igy szerezhette meg a rúnákat.Kilenc nappal és kilenc éjszaka függött étlen-szomjan a fán,míg végül egy lándzsával sebet ejtett magán, hogy beteljesítse az álldozatot, majd mielött megszabadult volna a szenvedéseitől,jutalmul megkapta a rúnák titkait.Mítosz és történelem tudomány ritkán értenek egyet.A történészek természetesen nem fogadják el,hogy Odin tanította meg a rúnairást az embereknek.Ettől függetlenül kétségtelen tény, hogy a rúnák rendkívül erős hatással voltak az északi népek mágikus kultuszaira és jóval többet jelentettek,mint az ábécé betüi. Lássuk,hogy mi a tudomány álláspontja a rúnák eedetét illetően.A rúnákról szóló gazdag irodalom a XVI. század derekán kezdődött és csak a XIX. század második felében tudott felmutatni véglegesnek tekinthető tudományos eredményeket. E sajátságos írás keletkezésének s legrégibb szerepének körülményeiről azonban még ma sem vagyunk pontosan tájékoztatva. Csak tudjuk, hogy a neve eredetileg valamilyen titokzatos, javalásra,varázslásra,ráolvasásra alkalmas holmit jelent. Ebből aztán többen azt következtetik, hogy a Kr. u. I.század végé már rúnák szerepeltek azokon a fapálcikákon,amelyek jegyeiből Tacitus megfigyelése szerint a germánok jósolni és sorsot vetni tudtak. Éppen igy összefüggésbe hozták vele azt is, hogy a buch /könyv/ neve a buche /bükkfa/, a buhstab /betű/ neve pedig bükkfapálca nevét fedi, s hogy a lesen /olvasni/ eredetileg összegyűjtés, összeszedést, vagyis a pálcikák jegyeinek a kibetűzését jelentette.Ehez, ha hozzávesszük, hogy eredetileg a rúna-jegyek írásának az északi germánoknál rita, rísta, az angolszászoknál wrítan, az ó-félnémet nyelvben a rízzan /ritzen,schribere - karcolni, bemetszeni/ jelentése van, s hogy a gót nyelvben a writs, az ó-félnémtben a ríz karcolt jegyet, betűt jelentett: azaz máris tisztában lehetünk, hogy a rúna szerepe rováson kezdődött. Mivel a rovás készítésehez kezdetben mindig fát használtak, a legrégebbi teremtés nyomtalanul elpusztult. A régi nyelvtörténeti adatok tehát csakis késöbbi keletű irodalmi emlékekkel igazolhatjuk; de ugyanezekkel igazoljuk aztán azt is, hogy a rúna falára való rovása még általánosan divatba volt akkor, midőn már kőre felvésett nyilvános feliratokat készítettek, sa fémtárgyakon talált rövid szövegek jegyeit karcolni és vésni tudták. Venantis Fortunatus, a VI. század végén élő poirtiers-i püspök, aki a Felső-Itáliában született, Ravennában neveltetett, s Németországban gyakran megfordult, egyik latin versében azt irja, hogy a barbár rúnákat táblákra és pálcikákra jegyzik.E táblákat és pálcikákat aztán levelek és egyéb írások helyett használták.Saxo Grammaticus,a XII. századi dán történetíró beszéli el, hogy Fengo még fára metszett levelet küldött követetől. Az északi sagág az ilyen fára metszett leveleket kefli és rúnakefli néven emlegetik. A legrégebbi kefli emléke 960 tájáról valo;de alig szenvedhet kétséget, hogy azok még régebbi eredetü varázsló pálcák, amelyekről már nem egyes jegyeket, hanem hosszab igéket és rigmusokat is leolvastak, szintén ilyen keflik voltak. Később, midőn ennél nagyobb terjedelmű szövegeket is le kellet jegyezni, divatba jött a tollal és tintával való rúna írás, amely aztán magáncélokat szolgáló titokzatos ismeret gyanánt a XVI-XVIL. századig fennmaradt. Rovott rúna-jegyek az északi germánok botokra metszett naptárain szerepeltek a legtovább.A múlt század elején a nép még szorványosan használta ezeket a naptárakat, akárcsak nálunk a rovásírásos botnaptárokat. Aki a rovást ismeri, annak tudna kell, 1. hogy a vízszinte vonal rovása nagyon nehéz, mert iránya összeesik a könnyen kihulló, a rovott vonal felismerését pedig megnehezitő farostokéval, ezért ezt szivesen mellözzük és ferde vonallal helyettesítjük; 2. hogy legkönnyebben függőleges vonalakat rovunk; 3. hogy a görbék készítése is nehéz, ezért szivesen alkalmazunk helyettük megtört egyens vonalakat; 4. hogy ez a művelet nehéz, amiért aztán hajlandóak vagyunk két vonal helyett lehetőleg egyet készíteni. A a felsorolt adalékok mind azt bizonyitják, hogy a rúna eredetileg rovásírás volt. Azok az ujabkori kutatók akik a rúnák eredetét keresték, ezzel valamennyien tisztába voltak, de azt már sejtették, hogy az a sokkal korábbi keletű középtenger-melléki kultúra, amely felé minden nyom vezet, szintén egy közös forrásra visszavezethető rovott írással rendelkezett, Mivel e forrás az ősi írásokat kutató tudomány által nem volt kellöen tisztázva, a feltünően rokon, de egymással történeti úton már nehezen társítható jelenségek sok ellentétes és egymást keresztező következtetést eredményeztek. Voltak tudósok, akik a sémi eredetet látták igazoltnak, voltak viszont akik az ó-görög eredet mellet foglatak állást. Mások ezen közvetítéseket nem tartottákvalószinünek, hanem egy közös ősforrásra gondoltak. A legtöbbek által végérvényesnek tekintett változat is ezt a közös forrást tekinti a kiinduló pontnak, amely nem más, mint a föníciai eredetű, európai ősirás. A a közvetítőknek pedig a latin írás római birtokosait gondolják. A rúna ábécét rendszerint futhark-nak, vagy futhork-nak nevezik. A görög alfabétum az ábécé első két betűjéröl kapta nevét, a rúna ábécé az első hat betűje után lett FUThARK, vagy a késöbbi írás szerint FUThORK. Mint a máig használatos ábécék többsége, ez is változott az idők során. Ennek következtében ma három változatot ismerünk. Az eredeti (vagy legalábbis a tudósok által a legrégebbinek tartott) ábécét a germán futhark néven ismerjük. Ez 24 Főneveket és hangokat jelölő rúnákból áll. Valamikor a V. század környékén Frízában változások álltak be a rúnák alakjába. (Észak- Hollandia és Északnyugat- Németország.) Ez a korszak egybe esett az erről a területről induló angolszász invázióval, és a hasonló rúnák megjelenésével a Brit-szigeteken. A rúnák alakja megváltozott, főleg az A/O, C/K, H, J, S és Ng rúnáké. Ezekből, a nyelvben történt változásokból adódóan öt, vagy kilenc rúnával bővült az ábécé. Ezekkel fejezték ki a különleges hangulatokat, egyes rúnák pedig más megfelelő jelölést kaptak. Később ez az ábécé az angolszász futhark néven vált ismertté. Skandináviában az ó-futhark körülbelül a VIII. századig maradt fönn, az Eddák koráig, ekkor megváltozott az ó-norvég nyelv, ennek megfelelően a rúna ábécé is módosult, az új hangok jelölése végett. Az angolszász futharkkal ellentétben a viking futharkkal (vagy másképp ifjabb futhark) 24-ről 16-ra csökkentette a jelek számát, egyes rúnák pedig egyszerre több hangot is kifejeznek. Formájuk megváltozott, leegyszerűsödött. Ennek a futhark-nak is van több változata, mint például a dán, a hosszúságú, a norvég, a pontozott stb. A rúnaábécé Dániától északra terjedt Svédország és Norvégia felé, és a vikingek jutatták el Izlandra és Grönlandra. Lehetséges, hogy a Vinland- expedícióval Észak-Amerikába is eljutott, bár ez idáig erre nem került elő bizonyíték. Bár a mindennapokban használt ábécé más lett, mégis vannak bizonyítékaink, hogy az ősi 24 rúnajelet továbbra is igénybe vették mágikus célokra. Mindmáig élnek olyan rúnaversek, melyek átvészelték az évszázadok viharait és segítségükkel megfejthetők a rúnák nevei és tulajdonságai. Ám ezek csupán az angolszász és a viking jelekre vonatkoznak. Az i.sz. 800 előtti általánosan használt germán futhark jeleiről nincs efféle ránk maradt költemény, mivel ebben az időszakban még nem használták a szerzetesi ábécét, amely megőrizte volna számunkra. A fent ismertetett háromfajta rúnaábécé betűkészletét három fő csoportra osztották. Ezek aetti-nek nevezik, mely az ősi Izland aett szóból származik, jelentése: ,,nem” (férfi és nő), ,,család” és ,,nyolc”. A ,,nyolc” igen fontos, mert mint azt látni fogjuk, már a korai germán futhark is három egyenként nyolc rúnásból álló csoportra volt osztva. Az Izlandi rúnák i.sz. 870-től három aettirbe osztják. Ezek nevei: Freya, Hagal, és Tiw, vagy más néven Tyr, aki az ó-germánok egyik legnépszerűbb Istene volt, mivel hitük szerint megvédte őket a csatában. Az egyik sjaellandi bakterát (vékonyra kalapált, éremszerű amulett) háromszor említi Tyr nevét egy olyan feliratban, amely szerencsét hoz a viselőjének. A 3 –akárcsak a 8- bűvös szám, és az hogy a germán futharkban három, egyenként nyolc-nyolc jelet tartalmazó csoportba sorolták az írásjeleket, mutatja, hogy mágikus erőket tulajdonítittok a rúnáknak.Tehát, maga az elnevezés viszonylag későn jelent meg, a rúnákat igen korán aettirbe osztották, s ez arra utal, hogy vélhetőleg spirituális tartalommal ruházták fel őket. Most ejtsünk néhány szót a rúna- sorok irányáról és a rúna- jegyek állásáról, vagy helyzetéről. A kutatók véleménye ebben az esetben is eltérő. A zavart az okozza, hogy a feliratos emlékeken a sorok iránya és a jegyek állásának iránya folyton változik. Így például az egyik legrégibb emléken, a koweli lándzsavégen, jobbról balra irányuló szöveg olvasható. A pietroassai gyűrű szövege viszont balról jobbra megy, a münchenbergi lándzsavégé viszont ismét jobbról balra. A három legrégibb rúna- ábécé közül a vadstenai brakteráté szintén ezt az irányt követi. A zavart az is növelte, hogy előkerült sok olyan írásos emlék, amely bustrophedon, vagy barázdoló írással készült, amely írás pedig csakis a balról jobbra és a jobbról balra irányuló sorok összekeveredéséből (!) keletkezhetett. Mi már tudhatjuk, hogy ezen írások jelenléte botokra rovott, tehát jobbról balra menő szöveg másolásáról tanúskodik. Mivel tehát a rúnák legrégibb emlékei között több ilyen irányú szöveg szerepel, a rovott és a rovásról utóbb már le is másolt rúna- sorok eredeti irányának nem az újlatin írásét, hanem a rovásírás rendes jobbról balra menő irányát kell tartanunk. A rúna-jegyek állásának irányát pedig mindig a sor iránya határozza meg./ a ,,technikai fejlődés” természetesen utolérte a rúnákat is, akárcsak a magyar rovásírást. Ma már mindkettőből létezik többféle, számítógépen alkalmazható betűkészlet. Ezáltal már mindkét esetben elfogadottá vált a számítógépen készült felíratok balról jobbra való iránya. / ezzel aztán nem csak a rúna- jegyek rovás jellege van megmagyarázva, hanem az is hogy a germán népek rúnája tényleg a középtenger- melléki rovásírásból származott és megmaradt rovásírásnak még akkor is, midőn a középtenger- melléki kultúra latin örökösei már stílussal és calamussal írták a föníciai eredetű rovás régi jegyeit. Így válik kétségtelenné, hogy a rúna nem Kr. U. első századokban, hanem az ókor azon utolsó századainak valamelyikében kelettkezett, amelyben az újabb íróeszközök a középtenger- melléki rovásírások egyszerűbb eszközeit még nem szorították ki a használatból. Ma természetesnek vesszük, hogy az emberek többsége tud írni-, olvasni. Bárhogy vélekedjünk az iskolarendszerről, kétségtelen tény, hogy kevés olyan ember él Európában, aki nem ismeri a betűket. viszont azokban az időkben, amikor a rúnák kelet kezdtek , a betűvető ember ritkaságszámba ment. Aki ma rúnákba botlik nem igen tudja hol kezdje böngészni őket. Ez akkor is igaz, ha történetesen ismeri a betűk többségét. A régészeti leletek tele vannak olyan jelekkel, amelyek csak hasonlítanak a rúnákra, de valójában nincs jelentésük. Úgy tűnik, hogy a rúnák iránti kereslet, messze felülmúlta a kínálatot. Legtöbbünk valamiféle titokzatos viking emléknek tekinti a ránk maradt feliratokat, a vad harcosok és hódítók kézjelének, vagy egyfajta mágikus ábécének, amely boszorkányok és mágusok sötét szertatásainak eszköze volt hajdanán. Mindkét elmélet igaz, azonban egyik sem fedi teljesen a valóságot. A rúnákat véső emberek között akadtak tudósok, költők, varázslók, harcosok, boszorkányok, sőt törvényhozók és államférfiak, hogy a kereskedőket ne is említsem. A rúnaírást férfiaktól és nőktől egyaránt tanulhatták. Északon jobbára a nők gyakorolták a varázslás tudományát: feleségek, anyák, boszorkányok, vagy királynők egymásnak adták át a rúnák titkait. Mivel a futhark mágikus és világi célokat egyaránt szolgált, a rúnamesterek és faragók megbecsült tagjai voltak a társadalomnak. Az utóbbiak tudták metszeni és olvasni a rúnákat, az előbbiek pedig mindezeken túl a futhark mágikus hatalmát is birtokolták. Nagy hiba lenne azt gondolni, hogy a nők nem lehettek rúnamesterek. Tacitus is megemlíti, hogy a germánok úgy vélték, a nők különleges képességekkel és bölcsességekkel rendelkeznek. A korai északi népek a mendemondákkal ellentétben, egyenlőknek tartották mindkét nem tagjait. A rúnákat több mint ezer esztendőn áthasználták, mielőtt a keresztény törvények a pogány relikviák közé sorolták és betiltották őket /akárcsak a magyar rovásírást/ vélhetőleg sosem tudjuk meg, hogy pontosan mikor és hol születtek, ám a rúnák hatalmában hívő emberek szerint Rúnatál története példázza legjobban e szent jelképek hatalmát… -Geri- |
AJÁNLOM AZ OLDALT
