| Tórt hívják Donarnak is. Neve feltehetően az ógermán Punra, betű szerint "villámisten" szóból, illetve a középfelnémet Donner "mennydörgés" szóból származik. Tór a mennydörgés, a vihar és a termékenység (vegetáció) istene a germán-skandináv mitológiában, az istenekt és az embereket az óriásokkal és a rettenetes szörnyekkel szemben védelmező isteni vitéz. Tacitus (i. sz. 1. század) a római Hercules neve alatt írja le Donart. A germán nyelvek elterjedési területén a hétnek ugyanazt a napját szentelték Donarnak, mint Rómában Jupiternek, azaz a csütörtököt (németül : Donnerstag). Míg azonban a római Jupiter az égisten valamennyi fő funkcióját betöltötte, addig a germánban funkciómegosztás történt. Donar-Tór mellett megvolt Tiu-Tyr, akit később igencsak háttérbe szorított Odin. Donar-Tórt joggal hasonlítják egyrészt Indra, Taranis, Perkunas indoeurópiai istenekhez, másrészt a mennydörgés és az ég finnugor isteneihez (Ukko, Taara). A finnugor párhuzamok alapján következtethetünk, hogy Tór egykor égisten is volt. A. Olrik úgy véli, hogy a skandináv lappok hiedelmeiben szereplő "mennydörgés-öreg", akinek apró kalapáccsal áldoznak, közvetlenül őrzi a bronzkori skandináv Tór-kultuszt. Valószínű, hogy Tór egykor jóval sokrétűbb funkcióira utalnak azok a dél-skandináviai sziklarajzok, amelyek egy fejszés (néha kalapácsos) istent ábrázolnak, mellette kerékkel (Nap-szimbólum) és egykecskével. A nyugati germánoknál kimutatható Donar kultusza: a csütörtök nevén kívül egy szász átokformula Wodannal együtt említi Thunaert. Frank földön fennmaradt feliratból Wodannel együtt szerepel Wigiponar. Angliában is ismeretes frank helynévanyag, többnyire mezők nevében, ami Tór vegetációs funkciójárautal. Különösen Skandináviában, ezen belül is Norvégiában rendkívül gazdag a Tórral kapcsolatos helynévanyag, kutlikus helyekre utaló nyomok és a Tór névvel összefüggő személynévanyag. Határozott nyomok utalnak Tór és a tölgyfakultusz kapcsolatára, ez jelzi, hogy a villámisten egykor kapcsolódott a világfához is. Valószínű, hogy onnan Ódin fokozatosan kiszorította. A skandináv mitológiában Tór (szerepel még Weor, Vingir, Hlórridi néven is) az Ázok közül való isten. Ódin után a második legjelentősebb, Ódinnak ls Jördnek (más változatokban Hlodünnek vagy Fjörgünnek) a fia. Jörd szó szerint "földet" jelent, a Fjörgün név pedig etimológiailag egy tőrül fakad Perkunas-Perun nevével és jelzi, hogy Tór közös a balti-szláv villámistennel. Tór Szif férje, azé az aranyhajú isntennőé, aki Ull istennek az anyja. Tórnak van egy lánya, Trúd, és két fia, Magni és Módi. Magninak az amyja a jötun (óriás) Járnsaxa. Valószínüleg Tór erejét perszonifikálja két fia, akiknek neve is (Magni "erős"; Módi "bátor") jelzi ezt. Tór égi lakhelye a Trúdheim. Magát Tórt vörös szakállú daliának rajzolják, fegyvere a Mjöllnir nevü harci kalapács. Kecskék vonta szekéren jár. A kalapács a villámisten ősi fegyvere (az ózlandi Mjöllnir szónak etimológialag rokona az orosz molnyija, "villám"). Eleinte ez kőkalapács (kőbalta) volt, de a Próza-Eddában, amikor a kovács törpék (dvergek) az ázok kincsét kovácsolják, már vaskalapácsról van szó. A mítoszok többynire harci fejszéről beszélnek (amely visszatér eldobójához, mint a bumeráng), amellyel Tór megöli a jütunokat. A kalapács éppoly jellegzetes fegyvere Tórnak, mint a dárda Odinnak, a kard Tyrnek. Az óriások igyekeznek elrabolni a kalapácsot (vagy elérni azt, hogy Tór a kalapács és az erőt adó öv nélkül mejen el országukba). Az alap közös: a mennydörgést keltő szerszámot kívánják elrabolni a démonok, s ez a motívum megvan a finn és az észt folklórban is. Tór kecskéinek a neve (Tanngniostr és Tanngrisnir) fogcsikorgatást jelent, s egyértelműen utal a vihar jelenségére is, a kecske azonban a vegetációhoz kapcsolódik. A Próza-Eddában a kecskék nemcsak "lóként" szolgálják Tórt, hanem a kiapadhatatlan táplálékforrást is jelentik (vö. Hasonló szerepben a vadkannal, amelynek a húsát a csatában elesett hősök, einherják fogyasztják a Valhöllben). Tór, ha este nyugovóra tér, emgöli és vacsorára megsüti a kecskéket, majd érintetlenül hagyott csontjaikból új életre támasztja fel őket. Amikor Tjálfi és húga, Röszka, akiknél Tór megszáll, húst vacsorázik, Tjálfi megsérti a tilalmat és rágni kezdi a csontot. Ettől Tór egyik kecskéje némileg megnyomorodik. Kárpótlásul Tjálfi és húga kénytelen volt Tór szolgálatába szegődni. Tjálfi gyakran szerepel Tór útitársaként, néha helyette Lokit látjuk, sőt egy alkalommal Tyrt is említik. Tór a skandináv mitológiában elsősorban kultúrhős, vagy Midgárdot (az emberek világát) és Ázgárd (az istenek égi lakhelyét) védelmező dalia, aki az óriások (jötunok) ellen küzd. Ellenfele a világkígyónak, Jörmungandnak. Így tehát egyszerre teljesít hadi fukciókat, amikor védelmezi a "mieinket" az "idegeneketől", azaz az embereket az óriásoktól és a szörnyektől. Ezáltal megszemélyesíti a felfegyverzett népet, szemben Ódinnal, aki a hivatásos hadak pártfogója. A pajzsborító műfajának (azoknak a verseknek, amelyek a skáldnak a konungtól ajándékba kapott drága pajzsán ábrázolt helenetket írják le) a skáldikus költészetben kedvelt témája Tór "halászatának" a leírása vagyis amikor Tór megküzd a világkígyóval. Erről beszámol mind a Verses, mint a Próza-Edda. A Verses Eddában, a Jósnő jövendölésében a világ vége előtt vívott utolsó csatában (Ragnarok) Tór Jörmunganddal vív meg. Megöli őt, de ezután már csak kilenc lépést tud megtenni és maga is összerogy a mérges kígyó harapásától. A villámisten harca a kígyóval, sárkánnyal klasszikus szüzsé az indoeurópai mitológiában. Tór küzdelme a sárkánnyal talán előképül szolgált a germán hősök, Boewulf, Szigmund és Szigurd sárkányküzdelmeihez. Tór körül kialakult történetek többsége azt az utat írja le, amelyet Tór keletre, az óriások országába vagyis Jötunheimbe vagy Utgardba tett meg. Miután Trym óriás ellopta Tór kalapácsát, a Mjöllnirt, Tór elindul az óriások országába Trymhez, Freyja istennő ruháját öltve magára, mintha Trymnek szánt mennyasszony lenne. Loki kíséri szolgálóleánynak öltözötten. A lakomán a "mennyasszony" vagyis Tór óriáshoz illő étvággyal eszik, s ezzel igencsak zavarba hozza a vőlegényt, megkapja a kalapácsot (amelyet a lakodalmi szertartás megszentelése végett hoznak be) felaprítja az óriásokat. A Hymir-ének (Verses Edda) elmondja, hogyan szerezte meg Tórt és az őt kísérő Tyr Hymir (Ymir) óriástól a serfőző üstöt, amire az isteneknek az Égirnél tartott lakomához volt szükségük. Tór teljesíti Hymir nehéz feladatait, legyőzi a bikát és fejéből csalit készít horgászáshoz, hal helyett azonban majdnem a világkígyót húzza fel a tenger fenekéről. Egy kupát húz fel végül és töri szét az óriás homlokán. G. Dumézil azt állítja, hogy ezeknek a történeteknek a magvát (s velük párhuzamosan azt a történetét, amelyben Ódin megszerzi a Költészet Mézét) az indiai Amritának megfelelő halhatatlanná tevő ital mítosza adja. F.R. Schröder is indiai párhuzamokból indult ki és úgy véli, hogy Hymir kezdetben nem óriás volt, hanem régi égisten (ezért nevezi őt Tyr a fiának), s hogy egykor itt is ép motívumlánc alakult ki: az istenek fiának megszületése, aki az égisten hatalmát fenyegeti, a sebezhetetlenséget adó ital ellopása, harc a kígyóval, megölése és a régi isten letaszítása. A Próza-Edda beszámol Tór Gejrröd óriáshoz tett utazásáról. Az óriásnak sikerül elfognai a sólyomtoll ruhába öltözött Lokit és azt követeli tőle, hogy Loki vezesse hozzá Tórt kalapács és erőt adó öv nélkül. Tór azonban legyőzi az óriást verázserejű botja és vaskesztyűi segítségével, amelyeket az erőt adó övvel együtt Vidar isten anyjától, Grid óriásasszonytól kapott. Az erőöv és a varázsbot segítségével Tór szerencsésen átkel a Vimr folyón úgy, hogy az utolsó pillanatban berkenyebokor ágába kapaszkodik. Varázsbotja segítségével meg tudja ülni a varászpadot és közben a paddal agyonnyomja Gejrröd leányait. Vaskesztyűjével el tudja kapni a felé dobott izzó vasdarabot és megöli Gejrrödöt. A Próza-Eddában leírja Tór harcát Hrungnir óriás ellen. Hrungnir lovaglásban legyőzte Ódint és most Ázgárdban az ázok előtt azzal dicsekszik, hogy megöli az isteneket és magával viszi Freyja és Szif istennőket. Az istenek kiáltozva hívják Tórt ő Tjálfival Hrungnirhez indul Jötunheimbe. Hrungnirral vívott párharcában győz s kalapácsával szétszabdalja az óriás koponyáját, Tjálfi ledönti lábáról Mokkurkalfit, az agyagóriást, akit a Tór elleni küzdelemre gyúrtak össze. Csakhogy maga Tór is megsebesül a fején, mivel malomkő (fenőkő, tűzkő) találja el és ezenkívül a megölt Hrungnir lába Tór torkába kerül és majdnem megfullad. Hrungnir lábát Tór torkából Tór fia, Magni, ez a "három éjszakát élt" dalia emeli ki. A malomkőszilánkot pedig már-már kiveszi Tór koponyájából egy varázslónő, Groa, de munkáját nem fejezi be, mert közben Tórtól hallja, hogy férje, Aurvandil hamarosan hazatér. Örömében abbahygaja a mondókáját (Tór Aurvandilt vállon cipelte ki az óriások földjéről és Aurvandil lefagyott ujját feldobta az égre csillagnak). A malomkődarab így végül Tór koponyájában maradt. G. Dumézil ebben a tröténetben (az agyagkolosszussal végzett) rituális akció nyomait látja, a homlokon ejtett sebet pedig az avatás ismervének tartja. Amikor Tór Tjálfi és Loki kíséretében Utgardba megy az óriásokhoz, s lépten-nomon rászedi őt Utgard ura, Utgard-Loki (aki találkozásukkor Skrimir néven mutatkozik be Tórnak) valahogy mindig póruljár. Tór Szkimir kesztyűjében tölti az éjszakaát, de nem képes kioldani Szkrimir tarisznyáját (a dalia és az óriás találkozásának népszerű motívuma ez). Tór és útitársai gondolnánk nem állták ki a próbákat: Tór nem tudja fenékig üríteni az itallal teli szarvat, nem képes legyőzni Ellit, a macskát sem sikerül magasba emelnie; Hugi futásban elhagyja Tjálfit, Logi gyorsabban eszik, mint Loki. A próbatétel végén azonban fény derül rá, hogy Hugi fantom, puszta gondolat, Logiu tűz, Elli a vénség, a macska a világkígyó, a szarvban felkínált ital pedig egy egész óceán. Tór ebben és több történetben jámbor lelkű, együgyű dalia, akinek csak ereje hatalmas; együgyüségét részben ellensúlyozzá leleményes útitársai, különösen Loki. Ez az ábrázolás élesen szebeállítja Tórt Ódinnal a Hárbard-énekben (Verses Edda). Tór nem ismeri fel a fuvaros képében elébe kerülő Ódint és így Ódin megtagadja, hogy átvigye az öblön a Kötunheimből hazafelé tartó daliát, minden módon a bolondját járatja vele. Ez a szópárbaj műfajban készült gúnyének, a Hárbard-ének sugallta annak a hamis elméletnek a kialakulását, amely éles társadalmi ellenpólust képvisel egyrészt Ódin "arisztokratikus" vallása, másrészt Tór "paraszt"-vallása között. Az Alvisz-énekben (Verses Edda) maga Tór tesz bizonyságot ravaszságáról és ármányosságáról: "ellenőrzi" mennyire tudja a mitológiát a törpe Alvisz ("mindenttudó"), aki Tór lányának kezére pályázik és mindaddig faggatja, míg meg nem pirkad, amikor is a törpének kővé kell változnia.
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
